Lync – Megbeszélés a megbeszélésben

Ha egy megbeszélésen tíznél többen vagyunk, akkor már nehéz hatékony interaktív beszélgetést tartani. Óhatatlanul lesznek mellékszálak, amelyek nem mindenkit érdekelnek, illetve számtalanszor alakul ki több kisebb, párhuzamos beszélgetés, amikor az egymáshoz közel ülők megosztják véleményüket egymással és a megbeszélés elkezd szétesni („Gyerekek, egy meeting legyen már!” – szoktuk ilyenkor gyakran visszaterelni egy közös mederbe a beszélgetést.) Sokszor ez nem is rosszindulatú, csak épp megerősítést szeretnénk kérni valamiről, amit épphogy hallottunk, vagy valamely részlet fontos számunkra és ezt szeretnénk tisztázni. Amióta van Lync-ünk, sokkal gördülékenyebbek szoktak lenni az ilyen megbeszélések, mert nem kell a beszélgetés vezetőjét megakasztani az apróbb kérdésekkel, hiszen azt hangadás nélkül meg tudjuk osztani röviden és már vissza is térhetünk a megbeszélés főfolyamához.

Meeting a meetingben

Online megbeszéléseknél ez különösen hasznos, hiszen a megosztott prezentáció és az előadó hangja mellett aktív a chat ablak is, ahol a feltett kérdésekre az előadón kívül más illetékes kollégák is tudnak válaszolni, így nem kell minden kérdésnél megszakítani az előadás folyamát. Persze ha fontos a kérdés és érdemes közösen megvitatni, akkor a segédek be is mondhatják a hangos előadás közben és akkor közösen is feldolgozhatjuk a választ.

IM in conference

Ezen módszerek segítségével néha több időt is kiszoríthatunk egy-egy megbeszélésből, mint amennyit ott töltünk.

A Lync elérhető az Office 365 szolgáltatások részeként, ha szeretnéd kipróbálni, akkor akár 30 napig ezt ingyen is megteheted.

Kategória: Lync, Office 365, Office 365 KKV
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s